| A Szolidaritás kapcsolatokat épít - de merre? |
|
|
|
| 2012. február 17. péntek, 08:31 | |||
|
A tranzitivitás törvényei szerint, ha az LMP együttműködik a Fidesszel és a Szolidaritás együttműködik az LMP-vel, akkor a Szolidaritás együttműködik a Fidesszel.
Richpoi.com: Az együttműködésről tárgyalt az LMP és a Magyar Szolidaritás Mozgalom. A jövőbeni együttműködési lehetőségekről tárgyalt a Magyar Szolidaritás Mozgalom és az LMP delegációja csütörtökön a mozgalom fővárosi központjában - mondta el a megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón Kónya Péter, a szervezet egyik társelnöke és Jávor Benedek, a párt frakcióvezetője. Mindketten hangsúlyozták, hogy konkrétumokban egyelőre nem állapodtak meg.
Jávor Benedek úgy fogalmazott, hogy a megbeszélés elsősorban a jövőbeni együttműködés lehetséges kereteiről szólt, megpróbálták közösen értékelni az ellenzék előtt álló feladatokat és a parlament tavaszi ülésszakának várható eseményeit. Elmondta, hogy szóba került a márciusi demonstrációk kérdése és az LMP népszavazási kezdeményezése is. Hozzátette, a megbeszéléseket továbbra is folytatni akarják, mert az első találkozón a bizalom megerősítésére helyezték a hangsúlyt. Kitért arra is, hogy habár beszéltek a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal is, de az LMP január végi kongresszusának állásfoglalása szerint a párt ennek munkájában nem vesz részt.
Kónya Péter közölte, a megbeszélésen egyértelműsítették, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalom célja a kormány leváltása, aminek érdekében bármely, maga elé hasonló célokat kitűző demokratikus ellenzéki erővel készek együttműködni. A társelnök fontosnak nevezte a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal munkájának elindítását.
Hangsúlyozta, hogy ennek első fázisa - amire valószínűleg még idén sor kerülhet - a civil szervezetek együttműködésének megteremtése és a szakértői munka elindítása, amelynek eredményeként egy alternatív programot akarnak kidolgozni. Elmondta azt is, hogy a tavaszi parlamenti munka kapcsán szükségesnek tartják az együttműködést, ahogy az LMP népszavazási kezdeményezéseiről is megkérdezik saját tagságukat.
A megbeszélésen a Magyar Szolidaritás Mozgalom részéről Kónya Péter, Székely Tamás és Székely János társelnökök vettek részt, az LMP-t pedig Jávor Benedek frakcióvezető mellett, Dorosz Dávid, Szabó Tímea és Vágó Gábor képviselték.
|

















Hozzászólások
De zavar. Viszont a civil szerveződések mindenek fölé való helyezése még jobban zavar.
Egy államot nem lehet "gittegyletekkel " irányítani. Ott rövid idők alatt, az ország érdekeit figyelembe véve kell dönteni. Meg aztán milyen civil szervezetekről is beszélsz?
A civil szervezeteknek az a feladatuk, hogy a társadalom mindennapjaiban a közösségeket olyan érdeklődési és szakmai körökben egyesítsék, akik a környezetük és érdeklődési területüket ellátják tanácsokkal, a képviselők jelölésében és minősítésében részt vesznek, javaslatokat adnak a kormányzat szakszerveinek a döntéshozatalho z, a képviselőkön keresztül a törvényhozási munkát befolyásolják. (sport, kultúra, területfejleszt és, életszínvonal politika, környezetvédele m, bűnmegelőzés, szociális ellátás - s még sorolhatnánk.) Idézet
Tökéletesen igazad van. Amit ezek a szerveződések művelnek - a háttérben a hatalomhoz való jutás szándékával - az merő porhintés, bakelit színjáték.
De ha már azt elérik, hogy eltakarítják az Orbán rezsimet - már megérte.
Szerintem viszont Orbán nem miattuk fog menni, hanem Európa haragjától… Idézet
Rengeteg? Ez kissé túlzás. Van néhány, de a sikerük csak az uralkodó osztályok szempontjából mondható sikeresnek. Idézet
Aha! Orbánékat meg majd szép csendben elmulasztja valaki más, vagy elmúlnak maguktól..nem? Ki hiheti komolyan, hogy a Mebal szervezhet bármi is, ha ezek gyakorolják a hatalmat és konszolidálódna k?
"Ebben Krausznak, azt hiszem, teljesen igaza van. A magyar pártpolitikában becsületes antikapitalistá nak nincsen ma keresni valója."
Az Orbán-rendszer leváltása nem mellőzhető, abban a Mebalnak részt vennie eminens érdek.
És az a pártok támogatói nélkül ma még nem megy! Ha elefántcsonttor onyba vonulunk, magunkat zárjuk gettóba, szektába, magunk hatástalanítjuk saját magunkat!
Figyelni kell merre mozdul a társadalmi önszerveződés! Ott nyílhat új tér, de hogy mi nyissunk magunknak új teret, az illúzió, egyenlő Orbánék bebetonozódásáh oz való hozzájárulással ! Idézet
A pártot a programja határozza meg. Idézet
Ez csak egy sommás kijelentés semmi több.
Rengeteg sikeres szocialista párt van Nyugat-Európában. Idézet
Baloldali (vagy inkább baloskodó) civil szervezetből meg talán 55 is van. És jobban kellenek az embereknek mint a pártok?
Nem így látom.
A MEBAL eddig távol maradta párt politikától és nem sokra vitte. Idézet
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.