A mi demokráciánk

Az államszocializmus bukásának egyik oka az volt, hogy a termelés és a politikai élet bürokratikus rányitása elszakadt a társadalomtól, fölébe kerekedett, elnyomta a dolgozó emberek, a munkásság önálló kezdeményezéseit, nem adott szabad teret a termelési és társadalmi-politikai önszerveződésnek. Kizárta ugyan sokáig a magántulajdont, de nem társadalmi, nem köztulajdonná, hanem bürokratikus állami tulajdonná alakította át. A magát demokratikusnak hirdető diktatórikus rendszer azonban a bukását előidéző korlátok mellett – a bürokratikus privilégiumok ellenére - alkotmányosan biztosította a teljes foglalkoztatottságot, a munkához való jogot, az ingyenes egészségügyet és oktatást.

Ezzel szemben a polgári demokrácia politikai jogot ad mindenkinek származástól függetlenül. Ám a szabadságot – azt is csak torz formában - tisztán a jogi-politikai szférára korlátozza, kizárja a közösségi, nem a tőkés profitszerzésre alapuló társadalomszerveződés lehetőségét. A polgári rendszer kritikátlan védelmezői úgy tesznek, mintha a magántulajdonra épülő polgári demokrácia a diktatúra ellentéte lenne és mindaz, ami nem felel meg a polgári demokráciának, a nyugati nagyhatalmak politikai berendezkedésének, az feltétlenül diktatúra.

A polgári demokráciában a piac diktátuma érvényesül. A profit csak akkor válik valósággá, ha a piacon megveszik a termékeket. Ezért vásárolni kell, és ezt a tőke agymosással el is éri. (Az agymosást is megvásároljuk.) Azt eszel, iszol, nézel, hordasz, amit a vállalkozások a te megkérdezésed nélkül, vagy akár magasan képzett tudósok, művészek, pedagógusok csoportjának megkérdezése nélkül gyártanak, kínálnak és belereklámoznak a fejedbe. Lyukas zsemlét, mérgezett paprikát, vizezett hús, évente cserélendő telefont, kétévente cserélendő hűtőt, háromévente cserélendő autót, pletykalapokat, Győzike show-t, 42 TV-csatornát, szépítő csodaszereket, áltudományos könyveket, önismereti tréninget, „olcsó” hitelt, bonyolult kérdésekre egyszerű válaszokat, négyévenként hazugságkampányt, stb. És ha becsaptak, mehetsz a bíróságra… De hogy mindezt megtedd, el kell adnod magadat, munkaerődet valakinek (a tőketulajdonosnak), aki megmondja mit, mikor, hogyan csinálj. Látszólag szabadon döntesz, de valójában csak akkor élsz, ha azt adsz el és azt veszel, amit így vagy úgy diktálnak neked. Ez a piac „demokráciája”: az egyéni nyerészkedés diktatúrája az emberi szükségletek felett.

A polgári demokráciában, nemcsak a magyarországi félperifériás kapitalizmus fasizmussal terhes „demokráciájában”, a szabadság csak a megvásárolhatóság szabadságát jelenti.

A polgári demokrácia, amely a szabadságnak a magántulajdon és a magánszerzés szabadságát tekinti, kirekeszti a profitszerzésből mindazokat, akik tőkével nem rendelkeznek, bár elvben jogilag bárkinek joga van a profitszerzésre. A polgári demokrácia ily módon a vagyonnal, tőkével, privilégiumokkal nem rendelkezők számára nem más, mint a gazdasági, szellemi és szociális elnyomás, kizsákmányolás, kulturális megfosztás, az üzleti kultúra elbutító mechanizmusainak újratermelése, a szabad idő piacosítása, ahol az önálló gondolkodás, a társadalmi önszerveződés, vagyis a tőkétől és az államtól független autonóm élet és életmód megvalósítása lehetetlenné válik. A polgári demokrácia végső soron mindenkit – persze nem azonos fokon és feltételekkel – a tőke megszemélyesítőjévé tesz: kit bankárként havi milliós fizetésekkel, kit reklámemberként fillérekért.

A mi demokráciánk eszményeink szerint a közvetlen demokrácia, amely azt jelenti, hogy az érintettek maguk döntenek az őket érintő kérdésekben. Rövidebb távon pedig egy olyan képviseleti rendszer amiben az egyének, a termelői és lakóhelyi közösségek saját képviselőiket saját maguk közül választhatják meg, és ha azok nem felelnek meg választóik igényeinek, választóik visszahívhatják őket. A mi demokráciánk a szó igazi értelmében népi demokrácia, amennyiben a demokrácia már nem a politikai elit különböző csoportjainak a politikai hatalomért, a koncért való versengése, hanem az emberből, az egyénből és közösségeikből kiinduló, alulról szerveződő hatalmi mechanizmus. Tehát nemcsak jogi-politikai demokráciáról van szó, mint a polgári demokráciában, és nem is az államszocializmus felülről szervezett „szocialista demokráciájáról”, hanem olyan demokráciáról, amely egyszerre kiterjed a gazdaság, a szociális viszonyok és a politika világára is.

Azt is tudjuk, hogy ez a demokrácia a mai Magyarországon és Európában a létező politikai és osztályerőviszonyok keretei között nincsen még napirenden. Ezért éppen a félperifériás kapitalizmus legsajátabb termékével, a fasizmussal, a szélsőjobboldallal szemben tiszteletben tartjuk és megvédjük a polgári demokrácia (szólásszabadság, gyülekezési szabadság stb.) vívmányait. Tudjuk ugyanis, hogy egy olyan országban, mint Magyarország, vagy az egész kelet-európai régió, amelyben történelmi okok következtében nincsen demokratikus burzsoázia, a polgári demokrácia előrelépés a parlamenti elitizmus, a tekintélyelvű kormányzás, a parlamentáris diktatúra elemeivel szemben. A mi régiónkban a szabadság és demokrácia zászlaja alatt legálisan menetelnek az újfasiszta politikai csoportosulások és pártok. Az új fasizmust a hazai és külföldi tőkés csoportok és egyének, a helyi hatalmak tisztségviselői finanszírozzák. A mi demokráciánk arra a civil kurázsira épül, amely szembeszáll mindenfajta elnyomással, kirekesztéssel, amely megvédi a kisebbségek jogait, a nők jogait, az elesettek jogait, a társadalom azon jogát, hogy a profittermelés környezetromboló és kizsákmányoló jellegével szemben megszervezze magát. A mi demokrácia-felfogásunk a társadalom óriási, nem privilegizált többségének érdekében áll.

A kérdés az, mikor és mennyiben ismerik fel a társadalom tagjai saját érdekeiket. A Magyar Egyesült Baloldal célul tűzi ki a társadalmi felvilágosítást e téren is.

A mi hitünk

A mi hitünk – emancipatorikus hit, hit a szabadságban – egy és oszthatatlan. A hit a cselekvés része. Hit nélkül nincsen célirányos cselekvés.

De a mi hitünk évezredes hit, egy olyan társadalom lehetőségébe vetett hit, amely túllép az elnyomás, a szolgasors évezredes tradíciókra épülő viszonyain. Vagyis a mi hitünk szemben áll a modern kapitalizmus fetisisztikus világára jellemző hittel, amelynek középpontjában egyetlen dolog rejtőzik: hit a pénzben, másképpen szólva, hit a vég nélküli, kaotikus, önpusztító fogyasztásban, a korlátlan profittermelésben, amely az erőszak hol kifinomultabb, hol háborús eszközeivel zajlik. Mi tehát nem hiszünk a kapitalizmus szellemében. Nem vagyunk naivak, tudjuk, ez a szellem szinte mágikus vonzóerőt gyakorol az emberekre, szinte megbabonázza őket, mert óriási hierarchikus apparátusok (egyházaktól a pártokig, a médiáig) a nap minden percében sulykolják, hogy a tőke világa „minden világok legjobbika”. Ha nem hiszel benne, kitaszítanak. A kitaszítás formavilága a világ egészét tekintve végtelen gazdagságú, oly végtelen, mint maga a szegénység, az eleven fizikai és szellemi elsorvadás.

Ugyanakkor a (neo)liberalizmus – a demokratikus kapitalizmus szelleme egyre kevésbé vonzó, mert világossá tette milliók és milliók számára: a kapitalista demokrácia, a „szabadság” csak keveseké, valójában csak azoké, akik meg tudják fizetni. Azonban a liberalizmussal szemben felemelkedő populizmus, amely szintén sokarcú hitvilággal rendelkezik, legyen az iszlamista vagy keresztény ideológiai köntösben, a tőkerendszerre épülő kizsákmányoló rend igazolásaként szolgál. Magában hordja az etnikai gondolkodás, a fasizmusok vírusát. Az osztályharc helyére az etnikai és civilizációs „ellentéteket”, azok harcát állítja. Mindezzel szemben a mi hitünk a kommunizmus, az önálló, az egyének és szabad társulásaik közösségi cselekvésébe vetett hit, amely egyedül képes arra, hogy mozgósítsa az egész bolygót a szociális-gazdasági és környezeti pusztulástól való megóvására. A humanista ember számára az államszocializmus bukása után csak a KOMMUNIZMUS eszméje és reménye marad, amely vallási, faji és világnézeti hovatartozástól függetlenül bárkit magával ragadhat, aki az emberiség egyetemes felszabadulásának kiútját elfogadja. Emberek milliárdjainak érdekei egy ilyen hitnek nem mondanak ellent. Hiszünk abban, hogy az emberiség megmenthető a közjavak, a közösségek termelési önszerveződésének védelme által. Hiszünk abban, hogy az utolsó pillanatban a közösségi szolidaritás és önszerveződés mégiscsak megállítja a tőke őrült körforgását a Földön, amely az anyagi és természeti erőforrásokat végletesen szembeállította azokkal, akik kitermelik. A kommunizmus eszméjének mindenki hordozója, aki a tőke és az állam kizsákmányoló rendjén túllépő közösségi formák erejében hisz.

Évezredes hit a miénk, noha Marx óta ez a hit tudományos alapokra támaszkodik. Ez részben megsokszorozza e hit erejét, részben elgyengít bennünket, forradalmárokat, mert a cselekvő hit jelentősége éppen ott kezdődik, ahol a tudomány véget ér. Vagyis látjuk a kockázatot, mert a jövőbe látás sohasem konkrét. Ennél nagyobb kockázat csak egy van: ha nem állítunk alternatívát a tőkerendszer pusztító, embergyűlölő rendjével szemben, ha nem állítjuk meg a tőkerendszer világos irány nélkül vágtázó-rohanó szerelvényét, amelyen több mint hétmilliárd ember utazik. Meg kell állítani, hogy új pályára állítsuk a váltókat. Készül az új sínpálya, de szükség van minden munkáskézre.