| A Civil Akcióegység javaslata a Fidesz leváltására |
|
|
|
| 2012. február 20. hétfő, 07:24 | |||||||||||||||||||||||
|
A Civil Akcióegység javaslata a Fidesz leváltására és a munkavállalók érdekvédelmének megerősítésér:
1. A jelen helyzetMagyarországon 2010-ben egy jobboldali konzervatív-nacionalista párt került hatalomra. Választási ígéreteit semmibe véve, másfél év alatt tekintélyuralmi rendszert épített ki Magyarországon. A Fidesz a hatalmat és a vagyont a hozzá lojális oligarchia kezébe kívánja juttatni, ami nagyrészt már meg is történt, és gőzerővel folytatódik. De facto megszűnt a polgári demokrácia és a jogállam. Mindezt a hatalmon levő rezsim az amúgy is mély szociális válság további súlyosbításával tetézi: a jövedelmeket a szegényektől a gazdagok felé csoportosítja át. Mára az ország lakossága túlnyomó többségének elemi érdekévé vált a Fidesz leváltása, amelyet a választók legnagyobb része ma még választások útján szándékozik megvalósítani.
2. A széles összefogás szükségességeAz elveszett szavazók és a Fideszben azóta csalódott, a pártpolitikából kiábrándult további százezrek szavazatainak megnyerésére a jelenlegi parlamenti pártok önmagukban képtelenek, ugyanakkor megmaradt szavazóik a Fidesz-KDNP koalíció leváltásához nem nélkülözhetők. Széles összefogás kell, mert az új választási törvény csak jelentős ellenzéki győzelem esetén teszi lehetővé a kormányváltást. Ezért, vagyis a kiépült tekintélyuralmi rendszer visszaszorítása érdekében, együttműködést javaslunk az összes demokratikus ellenzéki erőnek! A szétforgácsolt és igen széles spektrumú demokratikus pártok közül a legerősebbeknek is érdekük, hogy bizonytalan reményeiket (miszerint most majd bejutnak, szavazótáboruk megnő, stb.) felváltsák – a Fidesz leváltása érdekében –, az elképzeléseikhez képest talán korlátozottabb számú, de biztosabb parlamenti jelenléttel és várhatóan kormánypolitikai szereppel. Egyben a parlamenti képviselet szélesebb, demokratikusabb alapokra helyeződne. Az ehhez szükséges belátásban látjuk hazánk politikai rendszere demokratikus továbbfejlődésének lehetőségét, a választási győzelmet. A civilek parlamenti megjelenésével a képviseleti demokrácia kiegészül a részvételi demokrácia elemeivel. Világos, hogy a jobbra, szélsőjobbra nyitott rendszer balra zárt. Ám a Fidesztől csak úgy lehet megszabadulni, ha a baloldal megerősödik.
3. A választási szövetség formája és tartalmaMindezek alapján azt javasoljuk, hogy az összes demokratikus párt és civil szervezet fogjon össze egyetlen választási szövetségben, amely nevében hordozza fő célkitűzését: „Váltsuk le a Fideszt!” Az összefogás elsődlegesen a Fidesz parlamenti többségének megtörésére irányul, és a közös cél elérését szolgáló lépéseken túl nem teszi szükségessé a nyilván sok tekintetben eltérő, a Fidesz leváltásán túlmutató elvekben való részletes megegyezést.
- 1 - Ugyanakkor néhány elvet és célt rögzíteni szükséges a közös választási programban. Ilyenek a demokrácia értékeinek hangsúlyozása, melynek a szociális biztonság erősítése, vagyis az un. harmadik generációs „gazdasági és szociális jogok” garantálása is részét képezi. Ez elvi és taktikai kérdés egyaránt. A tömegtámogatás és a választási győzelem feltétele a szociális kérdés előtérbe helyezése a közös választási programban. Javasoljuk, hogy a szorító körülmények hatására hamarosan létrejövő Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal ezen elvek szellemében hívjon és fogadjon be minden változásban érdekelt demokratikus szervezetet! A létrejövő választási szövetség – a közösen elfogadott elvek alapján – egyetlen közös országos listát állítson és választókörzetenként egyetlen, minden résztvevő szervezet által elfogadható jelöltet támogasson!
4. A választási szövetség működéseA „Váltsuk le a Fideszt!” szövetség minél előbb alakítsa ki annak technikai feltételeit, hogy a következő választáson szavazni lehessen rá ! (Pl. új párt bejegyeztetése, vagy egy már bejegyzett párt felhasználása.) A szövetséghez bármely demokratikus szervezet csatlakozhasson, rasszista és antidemokratikus szervezetek csatlakozását azonban a szervezők és a tagok kezdetektől fogva akadályozzák meg! A szövetség vezetése, rotációs alapon, a résztvevő szervezetek delegáltjaiból állhat, működése, nyilatkozatai arra szorítkozzanak, amit az összes résztvevő szervezet támogatni tud! (Minimálisan: „Váltsuk le a Fideszt!” és „szüntessük meg a szegénységet!”). A választási egységszervezet tagjai szigorú elveket kövessenek a minimális formai követelményekben! Ilyen például, hogy: - a csatlakozott szervezetek honlapjukon, írásaikban, nyilatkozataikban stb. kötelesek feltűntetni, sőt propagálni a „Váltsuk le a Fideszt!”-t (logóját, nevét, linkjét stb.); - a „Váltsuk le a Fideszt!” szövetség saját honlapot indít, amelynek kezdő oldaláról minden tagszervezet honlapja közvetlenül elérhető, egyébiránt a szövetség híreire, elérhetőségére, a belépés lehetőségeire vonatkozó információkat tartalmaz; - a tagok továbbra is saját belátásuk szerint folytatják munkájukat, vállalják elveiket, közlik elemzéseiket, kritizálják egymást, vitatkoznak, de a választási összefogás veszélyeztetése nélkül. A szövetség (hangsúlyozzuk még egyszer) a Fidesz leváltásra vonatkozik! A szövetséghez olyan szervezet is csatlakozhat, amelyik nem tud, vagy nem akar jelöltet állítani, de más civilszervezet, ernyőszervezet útján akarja hallatni a hangját. Az ilyen szervezetekre is vonatkozzon mind a kötelezettség (a „Váltsuk le a Fideszt!” feltűntetése és propagálása), mind a lehetőség! A „Váltsuk le a Fideszt!” honlapján is szerepeljen a neve, ahonnan el lehet jutni honlapjára.
2012.02.14. A Civil Akcióegység (CAE)
A CAE tagszervezetei:
|
















Hozzászólások
Akkor meg már nem lenne mindegy? Idézet
Akkor lesz teljes az egység.
Bár kétlem, hogy a fidesznyikhajba gázst parlamentáris demokráciával le lehet győzni, de a forradalmi megoldáshoz meg pont a szétforgácsolts ág nem fog segíteni.
Mindegy, meg kell próbálni! Idézet
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.