A 3. évezred legtökéletesebb hungarista beszédét Vona jegyzi. „Attila unokái vagyunk, és nem félünk semmitől! El innen, piszkos rablók, ez a mi hazánk!” Ezekkel a szavakkal zárta programbeszédét Vona Gábor az új nyilas mozgalom vezére, az új Szálasi a Jobbik szombati kongresszusán (2012. január 28.).

Igazi szélsőjobboldali hitvallás és igazi szélsőjobboldali módszer mutatkozik meg ebben a (féli)gazságokat és kocsmai szintű, alpári kitételeket ügyesen vegyítő izgató-lelkesítő beszédben. Amit itt hallhatunk, az a sokak által elutasított neoliberális politika, a globális, újgyarmatosító világrend „bátor” és harcos bírálata. Ezzel együtt azonban egy árukapcsolással megkapjuk a nemzeti büszkeséget, a Szent Koronát, a cigányok, homoszexuálisok (a 2012-es magyarországi homoszexuális olimpia „valódi világvége”, „ennyi köcsög nem kell”), és a polgári demokrácia megvetését, valamint a közelebbről nem specifikált, nemzetközi és nemzeten belüli háború vízióját, ahol az fog számítani, ki „milyen közösség része”. Ezért a Jobbiknak kötelessége a magyar társadalom önvédelmi, önszerveződési és önfenntartási képességének javítása. A Klubrádiónál sokkal fontosabb a Magyar Gárda. A nemzetnek szabadságharcosokból kell állnia, „zsoldosokra” és „árulókra” nincs szükség, helyük legfeljebb a feneketlen tó fenekén van (Gyurcsánnyal kapcsolatos, de bízvást mondhatjuk, másokra is értendő kitétel).

Vona fantazmagóriái között meghatározó a nemzeti kapitalizmus romantikus utópiája, amelyért harcba hívja a „sereget” (amely beszédének vezérfonala), a „magyarokat”. E szép cél érdekében beígérte a nemzeti diktatúra perspektíváját: olyan közgondolkodást akar, amely a beszédben legunottabbként tálalt eszmeiségen, a Szent Korona tanon alapul és „kényszerítő erővel hat a politikára”. A harc a Nyugat ellen folyik, amely harcban szövetségeseink Oroszország és Törökország. (meg Irán, más forrásból ld. Hetek: „Egy jobbikos forrásunk szintén arról beszélt, hogy a párt célja az Iránnal és más keleti országokkal való kapcsolatfelvétel tekintetében elsősorban az üzleti lehetőségek kihasználása, ugyanakkor szerepet kapnak benne a perzsa-magyar - állítólagos - „közös gyökerek", valamint az anticionizmus is. A keleti nyitást egyúttal a „válságba süllyedt" nyugati világgal való szövetség alternatívájaként képzelik el.”)

Ezzel Vona lényegében azt mondja, hogy a magyar nemzeti szabadságharc érdekében fogunk csatlakozni a harmadik világháború titánjainak véres küzdelméhez – oda, ahonnan nagyobb konc remélhető: „...amelyeknek Magyarország adni  tud, és amelyek Magyarországnak tudnak adni.”

A szegényeket (lényegében a beszédben 1 majd 3 milliósra taksált cigányságot) éhhalálra ítéli, amikor családi pótlékot csak két gyerek után adna, afelett csak adókedvezmény járna, ezzel vetve véget  – úgymond - a „porontybiznisznek”. „Aki nem dolgozik, ne is egyék!” – de hogy mitől lesz munka, arra egyetlen konkrét ötlete sem volt. A globális kapitalizmus bajaival szemben kiút helyett csak a gyűlöletet korbácsoló, ösztönökre hagyatkozó nemzeti hitet tudta szembeállítani. A nemzeti egység lényege, hogy „egy valódi gazdasági szabadságharc mögé pártállástól függetlenül a nemzetben gondolkodó emberek felsorakoznak”. (Hosszú, viccelődő körmondatban az óvatlan hallgató számára észrevétlenül csúsztatja egybe a kiáltó ellentmondást: „pártállástól függetlenül” – „nemzetben gondolkodó”).

Maga Vona mondja ki, hogy a Jobbik eszméi terjedőben vannak: „A Jobbik eszmeisége irányítja, tematizálja még a nagy-nagy kétharmados kormányunkat is”. És így tovább.

Noha a MEBAL dokumentumai között megtalálható a Jobbik gazdasági programjának kritikája, nem árt ismét figyelmeztetni az egész koncepció zűrzavaros és demagóg jellegére. Vona harcot hirdet az IMF ellen, harcot a többi magyar parlamenti párt vezérei ellen, de hallgat a rendszer elnyomó jellegének alapokáról: a tőkés magántulajdonról. Pedig az egész dolog rákfenéje ez: mondhatsz bármit a világról, ha nem feded fel minden bajok forrását, a termelőeszközök magántulajdonát, a profit érdekében folyó kizsákmányolást, amely minden (!) tőke lételeme, legyen az kicsi vagy nagy, „nemzeti” vagy nemzetközi – akkor pusztító és önpusztító csatába hívod a megnyomorított emberek millióit.

Az újfasiszta veszély természetesen nem magyar sajátosság, Európa szerte megfigyelhető a kapitalizmus strukturális világválságának rothadt termékeként.

Ezt a folyamatot minden antifasiszta erő összefogásával meg kell állítani! Ám mivel a tőke e helyzetet mindig újraszüli, csak a társadalmi-közösségi tulajdonra épülő baloldali alternatíva felállítása és köréje egy jól szervezett társadalmi mozgalom létrehozása jelenthet végleges megoldást. Természetesen egy ilyen alternatíva számos átmeneti követelésből áll össze, ld. erről a MEBAL 90 fokos programját. Megvalósulása elképzelhetetlen széles társadalmi tömegmozgalom nélkül. Ez az egyetemes alternatíva mélyen gyökerezik az emberiség történetében Spartacustól Jézuson, a Párizsi Kommünön és a munkástanácsokon keresztül a szocialista-kommunista szövetkezetekig, a közösségi termelésig. Az angol, a spanyol, a francia, a magyar, az orosz, az amerikai, a mexikói zapatista közösségi tapasztalatok minden azt mutatják, hogy a tőkerendszer válságát csak a közösségi-társadalmi termelés megszerveződése oldhatja meg.

Ez az igazi antifasizmus alapja is, amely integrálja Marxot és az európai humanizmust, a latin-amerikai közösségi kultúrát és az elmúlt évszázad egyetemes társadalmi önvédelmének sokszínű mozgalmait, önigazgatói vívmányait. A tőkerendszer gyakorlati bírálata nélkül hatékony antifasizmus sem létezhet.

Antifasiszták, csatlakozzatok a Magyar Egyesült Baloldalhoz!

2012. január 29.                A MEBAL Egyeztető Tanácsa